Amikor az állam árt

2022.10.03

A pszichológia sok területén egyéni szinten keressük a probléma okát, és egyéni szinten is próbálunk segíteni a probléma megoldásában. Akkor is, ha az ember nyilvánvalóan és közhelyszerűen társas lény, és sok gubanc a társas kapcsolatokból ered.

Amit sokszor elfelejtünk, hogy ezek a társas kapcsolatok is egy bizonyos keretben működnek: mindenki tartozik egy országhoz, aminek a törvényei érvényesek rá, és jogokat és kötelességeket ruháznak rá, és kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor - legalább részben - az állami előírások miatt alakulnak lelki szempontból hátrányosan akár társas, akár egyéni helyzetek.

Jobban érezzük a kötelességeket, amiket az állam törvényei ránk ruháznak, mint a jogainkat, különösen, ha Magyarországon élünk. A történelmünk sajnos bővelkedik azokban az esetekben, amikor a magyar állam tevőleges szerepet vállalt állampolgárai megkárosításában, szabadságának korlátozásában, megkínzásában és megölésében. Mindezt általában "törvényesen", azaz törvényekkel és rendeletekkel szabályozott módon.

Ha a közelmúltunkra, a XX. századra gondolunk, eszünkbe juthat a két világháború (tudom, ezeket nem a magyar állam hozta létre, de mindkettőben részt vett és mindkettőben az erkölcsileg nem oké és egyébként vesztes oldalon), eszünkbe juthatnak a törvényen kívüli állapotok az első világháború után, szintén akkoriban a numerus clausus törvény, majd később a zsidótörvények, aztán az államosítás, aztán a kuláklista, padláslesöprés, kitelepítések, politikai perek vagy még azok se, munkatáborba hurcolás, kivégzések, az, hogy az országot elhagyni csak törvénytelenül, "disszidálással" lehetett, az embereket besúgókkal figyeltették meg, lehallgatták, aztán a lehallgatott információ alapján vagy az illetőből is besúgó lett, vagy jött a büntetés. Ez most csak néhány példa, ami hirtelen eszembe jutott anélkül, hogy különösebben meg kellett volna erőltetnem az emlékezetemet; mindig voltak olyan egyének és csoportok, akiket az állam üldözött, és mindig voltak olyan egyének és csoportok, akik ezt az üldözést végrehajtották.

Annak idején, a rendszerváltás idején (1990 tájékán) volt remény arra, hogy az államnak ez a dicstelen szerepe a múlté lesz, és a társadalom is elkezdi feldolgozni a múltját. Ma már úgy látszik, ez inkább egy hosszabb szünet volt, és ugyan intenzitásában még nem éri el az állami retorziók szintje a korábbi szintet, de ma is azt látjuk, hogy az állam a szó szoros értelmében egyik napról a másikra megszüntetheti vagy legalábbis fenyegetheti egész társadalmi csoportok egzisztenciáját, vagy éppen elbocsáthat embereket rendkívüli felmondással csak azért, mert a szakmai és emberi tisztességi szempontokat fontosabbnak tartják a politikai hatalomnak való megfelelésnek. Ez most csak két példa a közelmúlt eseményei közül. És azt is látjuk, hogy elmaradt a felelősség megvizsgálása és a felelősségvállalás - hogy utána tiszta lapot lehessen kezdeni.

Nézzük most, hogy mik ennek a történelmi örökségnek és ennek a jelenlegi állapotnak a pszichés következményei? Hiszen az országban emberek élnek, mi élünk itt, bennünket érintenek a jelenben az állam intézkedései, és a mi őseinket érintették az ő saját jelenük államának az intézkedései a mi családi múltunkban.

Egyrészt érint bennünket mindaz, amit az őseinktől örököltünk. Akár abból a szempontból, hogy a dicstelen huszadik század során mindannyiunkat ért olyan veszteség, amit az állam okozott: akár a szeretteinket vesztettük el, akár az őseink vagyona, mozgásszabadsága vagy szólásszabadsága károsodott, erre emlékszünk. És arra is emlékszünk, talán nem tudatosan, de mégis, hogy az állam gyakorlatilag bármit megtehet az állampolgáraival. Ez pedig az alapvető biztonság iránti igényünkkel nem összeegyeztethető. A gyakorlati pszichológiában a transzgenerációs szemléletbe szépen beleilleszthető mindez.

Másrészt érintenek bennünket a mostani intézkedések: van, akit a KATA-törvény változása, van, akit a kényszerű pályamódosítás, mert nem tud megélni a tanári/egészségügyi/... fizetéséből; mindannyiunkat érint az Európai Unió többi országában megfigyeltnél jóval magasabb infláció: az egyre magasabb árak, amik mellett egyre nagyobb nehézséget okozhat sokaknál a puszta létfenntartás, már csak azért is, mert a fizetések/bevételek színvonala is jóval alacsonyabb az EU tagállamainak nagy részénél.

A mostani jelenünk nagymértékű szorongással járhat, és ezt erősíti történelmi örökségünk is. A pszichés egyensúlyunk fenntartása érdekében nagyon fontos, hogy ismerjünk olyan technikákat, ami a stresszkezelésben a számunkra beválik. A stressz testi következményeit is fontos lenne enyhíteni, hogy ne okozzanak testi betegségeket, és hogy lehetővé tegyük a saját magunk számára, hogy a lehető legjobb állapotban tudjunk megbirkózni az éppen adódó kihívásokkal. És a stressz lelki következményeivel is fontos lenne foglalkoznunk: akár úgy, hogy a negatív érzelmi állapotokkal foglalkozunk és kezelhető mértékűvé csökkentjük őket, akár úgy, hogy megvizsgáljuk, hogy a szorongást okozó helyzetben milyen lehetőségeink vannak a helyzet gyakorlati megoldására.

Ez a helyzet nagyfokú rugalmasságot is igényelhet tőlünk. Valahogy úgy, ahogy a viharos tengeren is szükség van rugalmasságra, hogy akár hajóban, akár csónakban vagy szörfdeszkán az ember a felszínen maradjon. És persze szerencsére is...